Reakció a kommentekre

2009 október 14. | Szerző: Angelface |

 Sziasztok!

Köszi az újabb kommenteket. Először ezekre szeretnék reagálni, utánna pedig majd egy új bejegyzésben leírom, hogy mi is történt velem a randin ill. tegnap.

Kedves Érdeklődő! Őszintén szólva nagyon elgondolkodtattál azzal, amit írtál. Nekem még soha nem jutott eszembe, hogy az itt élő afrikaiak valaha is vissza szeretnének menni az országukba. Barátnőmmel viszont – akinek szintén nigériai barátja van – elbeszélgettünk a dologról, és átgondolva mindkettőnknek teljesen logikusnak tűnt az érvelésed. Lehet benne valami, hogy Európába csak szórakozni jönnek, hiszen nagyon sok magyar nőnek bejönnek a karakteres arcukkal, sötét bőrükkel és lazaságukkal… Ők természetesen ezt ki is használják, és szinte naponta újabb és újabb barátnőket szednek össze. Legtöbbjüket persze csak egy éjszakára. Azonban azt biztosan állíthatom, hogy ők sem különböznek a magyar férfiaktól abban, hogy ha nem adod oda nekik magad az első éjszakán, akkor kitartóbbak lesznek és viszonylag sokat fáradoznak a kiválasztott nő meghódításán. Ez velünk is így történt, és Victor a későbbiekben gyakran mondogatta is nekem, hogy többek között azért szeretett belém, mert nem feküdtem le vele rögtön a megismerkedésünkkor. Azonban ahogy a kapcsolatunk romlott, gyakoribbá váltak a veszekedések, ismét feltámadt benne az az ösztön, amit még Afrikából hozott magával, vagyis hát az, hogy minnél több nőt megkapjon magának. Azt gondolom sokan tudjátok, hogy náluk megengedett a többnejűség. Ez úgy lehetséges, hogy tartanak mondjuk egy hivatalos esküvőt, amiről papírt is kapnak, ill. -mint az Afrikai szeretőkben – hagyományos, úgynevezett “törzsi” esküvőt. Ott lehet, hogy ezt el tudják fogadni a nők, viszont számomra – akit arra neveltek, hogy csak egy férfi legyen az életemben, és őt senkivel ne osszam meg – ez teljesen felfoghatatlan.

Másrészről azt írtad, hogy véleményed szerint csak olyan nővel lehet tartós a kapcsolatuk, akit jobban érdekel az adott férfi kultúrája. Erről nekem az a véleményem, hogy ha egyszer eljönnek Európába, x éve itt élnek, és azon fáradoznak, hogy megkapják a vízumukat, esetleg az állampolgárságot, akkor nem csak azt kellene várniuk, hogy majd egy nő hozzájuk megy (itt megemlíteném, hogy ez gyakran különböző ellenszolgáltatások fejében történik) és így papírhoz segíti őket. Nekik is le kellene tenniük valamit az asztalra. Kereshetnének mondjuk egy bejelentett munkát. Ez pl tökéletes első lépés lenne. Tudom, hogy ez a magyaroknak is igen nehéz manapság, de azért nem lehetetlen. Vannak olyan afrikai ismerőseim, akik már évek óta egy cégnél vagy szállodában dolgoznak. Ha nekik sikerült, a többieknek is összejöhetne. Nem feltétlenül kellene napi 8 órában dolgozniuk, de legalább be lennének jelentve valahova, az állam tudna róla, hogy ők is tesznek valamit. Emellett persze jutna még idejük a saját kis üzleteikre is.

Szóval abból indultam ki, hogy ha egyszer eljönnek Európába ill. Magyarországra, és szeretnének papírokat, akkor nekik is kellene alkalmazkodni az itteni kultúrához. Nem azt mondom, hogy adják fel a sajátjukat, de igenis elvárható dolog szerintem, hogy legalább kis mértékben próbáljanak úgy élni, mint az itteniek. Az pedig szerintem teljesen elfogadhatatlan, hogy úgy bánnak az itteni barátnőkkel, feleségekkel, mintha Afrikában lennénk. Mi nem ehez vagyunk szokva. Szerintem egyik nőnek sem normális az, hogy a férje/barátja reggel 8kor elmegy otthonról és mondjuk éjfél, ill. éjjel 1 óra körül állít haza. A nőnek természetesen mindig otthon kell lennie, nem állhat szóba a többi afrikai férfivel, vigyáznia kell a gyerekekre ill. a férfiaknak az a legtermészetesebb, hogy ha ők éjjel 1kor mennek hazza, akkor a feleségük meleg étellel várja őket otthon. Nekem szerencsére ebben nem volt részem, mert az összeköltözésig nem jutottunk, viszont azt tapasztaltam, hogy pl megbeszéltünk, hogy este 9kor eljön hozzám és együtt töltjük az éjszakát és éjfélkor még mindig nem volt nálam. Ha hívogatni kezdtem, mert aggódtam, hogy esetleg történhetett vele valami, akkor pedig teljesen kiakadt, hogy én miért nem adok neki időt. Persze nagyon sokmindent eltűrtem, de így a szakítás után már annyira felnyílt a szemem és őszintén szólva totálisan hülyének érzem magam, hogy ennyi mindent megtettem neki. Itt most nem csak arra gondolok, hogy megcsalt és miért nem a többi kis barátnője segítségét kérte a különböző kis ügyeihez, hanem arra is, hogy én nem voltam normális, hogy tűrtem az állandó eltűnéseit, késéseit, a kioktatásai ill. azt az egyszeri pofont…

Mindenesetre valóban, így átgondolva, igazad lehet ebben a visszamennek Afrikába dologban. Véleményem szerint az itteni afrikaiak nagyrésze nem képes kellőképpen alkalmazkodni a magyar ill. európai kultúrához, alapvető viselkedési normákhoz. Mindig lesznek olyan nők, akiknek bejönnek – mer hát miről is beszélek, én is még mindig imádom őket, de azt már kétszer is meggondolnám, hogy belevágjak-e egy komoly kapcsolatba bármelyikkel – azonban ha ezek a nők kiismerik őket, akkor nem hiszem, hogy tartósan együtt fognak maradni.

Lehet általánosításnak jött le most ez az egész, de azt le szeretném szögezni, hogy nem mindegyik afrikai ilyen, csak sajnos az ismerettségi körömben igencsak ők vannak többségben. Viszont a következő bejegyzésben egy nagyon pozitív ellenpéldát fogok megemlíteni.

Még szeretnék említeni pár szót az Afrikai szeretők című filmről ill. könyvről. Írtad, hogy Te csak a filmet láttad. Véleményem szerint a film is egészen jól sikerült, a lehetőségek szerint próbálja visszaadni a történteket. A könyv azonban teljesen más. Ott olyan dolgokra is kitér az irónő, melyeket a filmben nem tudtak kifejteni (ilyen például a menyasszonyi ruha is:). Amikor pedig Lketinga/Lemalian felpofozza Corinne-t/ Carola-t az annyira érzékletesen van leírva a könyve. Ezeket az érzelmeket szerintem csak a könyvön keresztül lehet megérteni. Ha tetszett a film ill. érdekel ez az egész történet, akkor mindenképpen ajánlom a könyvet is!

Puszi: Angelface 🙂